kedd, 22 március 2016

Meghirdette tűzoltó-egyesületeknek szóló pályázatát a megyei tanács

A Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete szervezésében március 19-én, szombaton Szentegyháza adott otthont az önkéntes tűzoltók éves szakmai konferenciájának.
 A helyi kultúrotthonban megszervezett találkozón a mintegy ötven Hargita megyei önkéntestűzoltó-csapat vezetőjén kívül a hazai (Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége – ISU Olt) és magyarországi hivatásos tűzoltók (Magyar Tűzoltó Szövetség) is képviseltették magukat, továbbá jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és több település polgármestere meg alpolgármestere. 
 
A rendezvényen Borboly Csaba megyeelnök röviden ismertette az általa vezetett intézmény elemzőcsoportja megyei önkéntes tűzoltókról készülő jelentését, amelyet az 58 önkéntes csapatból 53 töltött ki. A készülő jelentés képezheti a jövőben az önkéntes tűzoltókkal foglalkozó tevékenységek alapját. Mint elhangzott, a hivatásos és önkéntes tűzoltókat tekintve Hargita megye az egyik legfelkészültebb az országban. Borboly Csaba arra is kitért, hogy a június 5-i választások után is folytatják a munkát, bármely tisztségben is lesz, a tűzoltók kiemelt figyelmet kapnak, hisz közös erőfeszítésre van szükség. Mint fogalmazott, az emberi életet és vagyont garantáló tevékenységekre oda kell figyelni, és össze kell hangolni megyei szinten a községek és városok együttműködését e téren. A megyeelnök előrevetítette, hogy az áprilisi tanácsülésen előterjeszti, az elkövetkező évekre mire kötelezi el magát a megyei tanács, ezáltal legyenek meg a fő irányok a várható lépésekről és teendőkről.
 
– Példaértékű, ahogyan ma már a tűzoltók egy-egy település alapját képezik, nem csak sürgős esetekben figyelnek oda, hanem eseményeket szerveznek, és különféle programokon is aktívan részt vesznek – fogalmazott Borboly Csaba.
 
Az idei pályázatokkal kapcsolatosan elmondta: a 200 ezer lej keretösszegű, önkéntes tűzoltók egyesületeit támogató program annyiban változott, hogy a tűzoltók által szervezett események, védőruhák, valamint képzések mellett idéntől kiadványok, kézikönyvek, szórólapok, oktató jellegű plakátok készítésére is pályázhatnak. Borboly Csaba megítélése szerint az élet védelme a legfontosabb, ezért a védőfelszerelések beszerzését támogatják leginkább, de akár versenyek megszervezésére, gyerekprogramokra, tankönyv készítésére is lehetőség nyílik a pályázat jóvoltából, hisz mindez hozzájárul a megye fejlődéséhez.
 
– Megyünk előre együttműködve, Hargita Megye Tanácsa ez évben is már sok jó projektet támogatott a visszaosztott pénzből, többek között Lövétén sikerült korszerű járművet vásárolni Magyarországról, és további autók vásárlására is lesz lehetőség. Emellett több községi tűzoltóállomás kiépítése elkezdődött vagy már befejezés előtt áll.
 
A megyeelnök megköszönte az önkéntes tűzoltók áldozatos munkáját, valamint a megyei egyesületnek is köszönetét fejezte ki és támogatásáról biztosította. Együtt dolgozva, szolidaritással mindent hatékonyan és eredményesebben el lehet végezni – summázta Borboly Csaba.
 
Az önkéntes tűzoltók egyesületeinek szóló támogatási program itt érhető el: http://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/programok/aktiv-palyazatok/tuzolto-egyesuletek-programja.html
 
A pályázatokat Hargita Megye Tanácsa iktatójában 2016. április 1-jén 12 óráig, valamint a területi irodákban 2016. április 1-jén 10 óráig lehet benyújtani.
 
A pályázatok online is benyújthatók a következő linken: http://www.hargitamegye.ro:8090/?lang=hu, valamint elektronikus formában a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen. Részletes információ található a http://palyazatok.hargitamegye.ro/ honlapon.
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...