Székelyudvarhelyen tavaly több mint kétezer kutyát láttak el mikrochippel, ezek 92 százalékát be is oltották veszettség ellen. Az idén beoltott ebek száma nagyjából megegyezik a tavalyi adatokkal – tudtuk meg Pál Ágostontól, a székelyudvarhelyi körzet állatorvosától. A tavaly novemberben indult országos program keretében a körzeti rendelőben máig 606 kutyát oltottak be, a város többi ebét magánrendelőkben immunizálták. Az oltással egy időben végzik az állatok féregtelenítését is, melynek ára 10 lej.
A magánrendelőkben 20 lejbe kerül az ebek és macskák oltása. „Ide hozzák a több száz euróért vásárolt fajtiszta kedvenceket, nem mindegy, milyen minőségű oltóanyagot használunk” – közölte Sándor Zsolt állatorvos.
„Tíz emberből átlagban egy még tiltakozik az oltások ellen. Azt kell mindenkinek megértenie, hogy a veszettséget okozó vírus létezik, mindig akad egy fertőzött róka vagy farkas, amely kapcsolatba kerülhet háziállatainkkal” – figyelmeztet Pál Ágoston. Elmondta, kevés macskát oltatnak be, pedig a macska még könnyebben megfertőződhet, mivel sokkal többet csatangol. Ezzel szemben a körzeti rendelőben novembertől alig negyven macskát oltattak be. „A veszettséggel nem szabad játszani. Gyógyíthatatlan betegséget okoz, és a legszörnyűbb halált, úgy gondolom” – fogalmazott az állatorvos.
Tavalytól törvény kötelezi az ebek tulajdonosait, hogy állataikat azonosító chippel lássák el, az állatorvosok csak a nyilvántartásban szereplő kutyákat olthatják be. A chipezést megtagadó tulajdonosokat 5 ezertől 10 ezer lejig terjedő bírsággal sújthatják.
Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatott, hogy mostanáig nem kellett büntetniük, mivel a gazdák jó része megértette, szükség van a nyilvántartásra és a veszettség elleni oltásokra. A kutyatartónak az igazgatóság alkalmazásában álló állatorvos elmagyarázza a chipezés és oltás fontosságát, ugyanakkor közli velük a büntetés mértékét – közölte Püsök László. Azt is elmondta, hogy Hargita megye nagyon jól áll a kutyák nyilvántartása terén, ugyanis az ebek több mint 90 százaléka rendelkezik azonosítóval.
(szekelyhon.ro)