Mint ismeretes, a szórakozóhelyen tavaly november 30-án a Goodbye to Gravity nevű metálegyüttes koncertje során látványelemként használt pirotechnikai eszköz felgyújtotta a hangszigetelést, a pillanatok alatt elharapózó tűzvész nyomán pedig 63-an vesztették életüket.
A legfőbb ügyészség által megrendelt szakértői vizsgálat rámutat: a hangszigetelésre használt szivacs nem volt tűzálló, és nyolcszor kevesebbe került, mint egy tűzálló tulajdonságokkal is rendelkező burkolat.
A burkolatot szállító cég által kiállított számlán 82 négyzetméternyi „antracitszürke szivacs” szerepel, ami 811 lejbe került. Ez annyit jelent, hogy az anyagból egy négyzetméternyi 9 lej 90 baniba került. A cég honlapján ugyanakkor ez az anyag már nem szerepel a megrendelhető burkolatok között, az ott megtalálható, tűzálló szivacsok viszont nyolcszor többe kerülnek, mint a kiszámlázott anyag.
Az igazságügyi tárca által felkért szakértő gyanús eltérésekre bukkant a dokumentációban: a jelentés szerint míg a kivitelező cég poliuretán lapokat szerzett be, addig a Colectiv klub tulajdonosainak megküldött számlán hangszigetelő szivacs szerepel. A hangszigetelési munkálatokat még 2013 nyarán végezték el.
(kronika.ro)