hétfő, 08 február 2016

Hazajárók Keresztúron

Szombaton a székelykereszúri Művelődési Házban a Duna TV-n futó Hazajáró című turisztikai és honismereti magazin két főszereplője, Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor élménybeszámolóját hallhattuk. 

A közönségtalálkozón – szentábrahámi Gitáriskola tanulóinak fellépése után – ismertették a műsor előzményeit, beszámoltak a kezdetekről, a műsor technikai hátteréről. Néhány személyes történet mellett beszéltek a nehézségekről, amikkel egy-egy forgatás során meg kell küzdeniük, illetve szerepet kapott a bakiparádé is, hiszen ahogy az elhangzott, ahol fát vágnak, ott forgács is van.

 

A kezdetek

Oszkár Vácról érkezett, a film előtt földrajz történelem szakos tanár volt, Sándor Felvidékről érkezett, ő a második évadtól csatlakozott a csapathoz, de már régóta ismerik egymást a stábtagok, hiszen a műsor előtt is sokat túráztak együtt.

Moys Zoltán, a műsor rendezője és Oszkár a Börzsöny hegységben kezdtek el együtt túrázni, majd 1999-ben megalapították a Börzsönyi Akciócsoportot. Ez a csoport teljesítménytúrák szervezésével és turistaösvények karbantartásával foglalkozik. Itt ismerkedett meg Jakab Sándor Kenyeres Oszkárral és Moys Zoltánnal.

Egyébként a stáb 6 főből áll: Moys Zoltán – rendező, Schödl Dávid – operatőr, Kádár Gábor – technikus, Tóth József – hangmérnök, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár – szerkesztő, illetve a vágók.

A konkrét lehetőség egy turisztikai műsor létrehozására 2011 nyarán jött, és ősszel már el is indult a Hazajáró.

Az első gondolat egy olyan turisztikai magazin létrehozása volt, mely a Kárpátokat mutatja be. A Kárpátok főgerincét szerették volna bejárni Pozsonytól az Al-Dunáig, de rádöbbentek, hogy így nem találkoznak kultúrával, történelemmel és élettel, így amellett döntöttek, hogy mozaikszerűen megjelennek itt-ott a Kárpát-medencében, a történelmi Magyarország területén így ez egyúttal honismereti magazinná is vált.

Már az elején tisztázódott, hogy három alappillérre épül majd a hazajáró, egyrészt a természeti szépségek bemutatására a Kárpát-medencében, ezen keresztül a turisztikai lehetőségek bemutatására, a kulturális értékek bemutatása.

 

Hogyan készül egy rész?

Fontos, hogy fel legyen térképezve a hely, ezután készítenek egy adásmenetet, majd írnak egy forgatókönyvet. Egy rész leforgatása 2-3 napot vesz igénybe, több óra nyersanyagból készül el egy 26 perces rész.

A stábhoz az adott helyen csatlakozik egy helyi vezető, aki megmutatja, hogy mit érdemes lencsevégre kapni, kit érdemes megszólaltatni. Az esetek nagy részében egy operatőrrel dolgoznak, de néha egy segéd operatőr is erősíti a csapatot. Igyekeznek sokrétű, modernebb technológiát használni, így GoPro kamerával is dolgoznak, amit sisakra vagy kerékpárra is fel tudnak szerelni. Ezzel olyan helyeken is lehet felvételt készíteni, ahol klasszikus kamerával nem lehetséges. Néhány évvel ezelőtt a dróntechnológiát is elkezdték használni, amivel légi felvételeket is készíthetnek.

Legtöbbször természetesen gyalog teszik meg a túrákat, de kutyaszántól kezdve kenun át, csapatszállító páncéljárművel is utaztak már a forgatások alatt.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...