szerda, 20 január 2016

Egyre több a munkanélküli a világon

A fejlett ipari országok gazdaságának fellendülése nem tudta ellensúlyozni a feltörekvő térség konjunktúrájának lehűlését, ezért globális méretekben tavaly tovább nőtt a munkanélküliség – áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kedden közzétett jelentésében.


Az ENSZ szakosított szervezetének adatai szerint 2015-ben világszerte 197,1 millió ember volt munka nélkül, 1 millióval több, mint az előző évben és 27 millióval több, mint a pénzügyi válság kitörése előtt, 2007-ben.

A világgazdaság nyilvánvaló gyengeségei és a növekedés lelassulása egyes esetekben szociális konfliktusokat válthat ki – figyelmeztet az ILO a davosi világgazdasági fórum előestéjén közzétett jelentésében.

A munkanélküliség főként Latin-Amerikában és néhány ázsiai országban, így Kínában növekedett, de romlott a foglalkoztatási helyzet több arab olajexportáló országban is.

Tavaly 3,1 százalékkal bővült a világgazdaság, 0,1 százalékponttal alacsonyabb ütemben, mint egy éve prognosztizálták. Félő, hogy újabb gazdaságpolitikai impulzusok nélkül tovább lanyhul a konjunktúra, és az idén 3 százalékra lassul le a globális gazdaság növekedése – írja az ILO jelentése.
 
(erdely.ma)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...