csütörtök, 10 december 2015

Nyárra elkészülhet a kerékpárút Keresztúron

Az alsóboldogfalvi vasúti átjáró és az Orbán Balázs-negyed közti szakaszon építenek bicikliutat jövőre Székelykeresztúron. A városvezetőség reményei szerint tavasz végére elkészülhet a majdnem két kilométer hosszú kerékpárút.

Eredetileg tizenegy kilométeres kerékpárutat épített volna a székelykeresztúri önkormányzat, azonban a terv állami pénz hiányában nem valósulhatott meg. Rafai Emil polgármester elmondta, megelégelték a várakozást az újabb pályázatokra, ezért önerőből fognak neki a tervezett bicikliút-hálózat első szakaszának.

A kerékpárút az alsóboldogfalvi vasúti átjárótól a Mihai Eminescu utcáig – a Gagy-patak hídján át – vezetne, majd az Orbán Balázs utcán keresztül kapcsolódna a Szécsi Antal utcai biciklisávhoz. A majdnem két kilométeres bicikliút kivitelezése mintegy 400 ezer euróba kerül. Az Orbán Balázs-negyedig kialakítandó szakasz a legszükségesebb a polgármester szerint, ugyanis számos helybéli dolgozik a környéken.

Noha hivatalos felmérések nincsenek erről, Rafai Emil szerint a megyében Székelykeresztúrnak van a legtöbb naponta kerékpározó lakója, akik nemcsak szabadidős tevékenységként bicikliznek, hanem közlekedési eszközként használják a kétkerekűt.

Az 1708 méter hosszú és másfél méter széles kerékpárút, valamint a Gagy-patakot átszelő, 24 méter hosszú és négy méter széles híd megépítésére négy kivitelező jelentkezett árajánlattal, ezek közül a legjobbat választották ki az elektronikus liciten – tájékoztatott a polgármester. A szerződést november 16-án kötötték meg, a kivitelezőnek tíz hónapon belül kell befejeznie a munkálatokat.

A másfél méter széles kerékpárútat az országút mentén építik ki, a város területén pedig a járda mellett. Az időjárási viszonyok miatt nem kezdhetik el a munkálatokat, de a polgármester szerint a híd bizonyos elemeit akár télen is elkészítheti a kivitelező. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz használható a kerékpárút, nem kívánt pontos dátumot mondani, de szeretné, ha május végén átadhatná.

(szekelyhon.ro)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...