A Sed Lex közalkalmazotti szakszervezet közölte: a beosztottak az igazgató azonnali lemondását követelik. Az ideiglenes munkabeszüntetéssel egyidőben a szakszervezeti tagok Bukarestben, a pénzügyminisztérium székháza előtt tüntettek. A Sed Lex vezetői közleményükben kifejtették: Gelu Ştefan Diaconu bosszút áll az alkalmazottakon, amiért ők november 3-án ugyancsak több óráig beszüntették a munkát, és fizetésemelést követeltek.
Mint akkor rámutattak: a pénzügyminisztérium és az adóhatóság vezetőinek bérét nemrég, egy „titkokban” elfogadott kormányrendelettel megemelték, egy a bővítés nekik is járna. „Azóta Gelu Ştefan Diaconu példa nélküli bosszúhadjáratot folytat ellenünk. A hatályos jogszabályokat felváltotta az a törvény, miszerint mindenki kedve szerint cselekszik. Amennyiben az állami hatóságok nem tesznek igazságot azokkal szemben, akiknek november 3-án bátorságuk volt felszólalni, akkor megállapíthatjuk, hogy vezetőink akarata fontosabb, mint a törvények” – fogalmaz a szakszervezet a közleményben.
Módosították a vizsga menetét
Korábban már rámutattak arra, hogy az ANAF elnöke a hatóságnál zajló előléptetési vizsga során módosította a megmérettetések helyszínét, és centralizált, régiós szintű vizsgabizottságokat hozott létre, ezzel pedig áthágta a 2008/611-es, a közszférában dolgozók alkalmazására vonatkozó kormányhatározatot. A Sed Lex szerint emiatt több mint 3000 alkalmazott kénytelen 100–200 kilométert utazni, és több napig távol lenni az otthonától. Az érdekvédelmi szervezet a visszás helyzetről az államfőnek, a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI), valamint az ügyvivő és kinevezett miniszterelnöknek is beszámolt, az ügyvédekkel való egyeztetés után pedig jogi útra szeretnék terelni az ügyet.
Keresetlen szavakkal reagált Diaconu
A csütörtöki munkabeszüntetés hírére Gelu Ştefan Diaconu keresetlen szavakkal bírálta a szakszervezetet: állítása szerint a Sed Lex elnöke, Vasile Marica „kártékony személy”, akivel soha nem fog tárgyalni. Az ANAF elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: az előléptetési vizsgát a törvényes előírásoknak megfelelően szervezték és bonyolítják le.
„Vasile Marica a helyi érdekcsoportok és személyes hadnagyai közötti kapocs. Az emberei attól tartanak, hogy ezentúl nem kérhetnek maguknak vezetői pozíciót a kocsmaasztalnál, ezért Marica az ANAF korszerűsítése ellen szervezett tüntetéssel próbálja megváltoztatni a közvéleményt. Méltóságon aluli lenne, ha ezzel az emberrel valaha is tárgyalnék” – fogalmazott Diaconu csütörtöki közleményében. Az adóhatóság vezetője szerint Vasile Marica „egy szakszervezeti gúnyába öltözött maffiózó”.
A lemondására vonatkozó követelésekkel kapcsolatban annyit mondott: az aktuális miniszterelnök „a nap bármelyik órájában” megszüntetheti munkaviszonyát. Diaconu ugyanakkor azzal magyarázta a versenyvizsga lebonyolításának módosítását, hogy ezzel az eljárást ki akarta venni a szakszervezeti elnök embereinek kezéből. Meglátása szerint Marica azért ellenzi a változtatást, mert nem támogatja a nepotizmus megszüntetését.
„Bízom benne, hogy a jóhiszemű alkalmazottak, akik munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak az – elsősorban az adófizetők, és csak másodsorban a beosztottak érdekeit védő – ANAF fejlesztéséhez, nem esnek bele ennek a manipuláló személynek a csapdájába” – fogalmazott Gelu Ştefan Diaconu.
(kronika.ro)