szerda, 11 november 2015

Csodálatos külföld, avagy térj vissza vándor, nem lehet két hazád

A külföldi munkavállalás lehetőségeiről és buktatóiról tartott előadást  hétfőn, a Székelyföldi Akadémia keretein belül Farkas Attila, aki maga is dolgozott már külföldön.

Napjainkban rendkívül aktuális a téma, hiszen nagyon sok fiatal hagyja el az országot a jobb élet, és több pénz reményében.  A legtöbb fiatal illúzióval tekint a nyugati országokra, konkrét célok nélkül indul útnak.  Sokan évekig dolgoznak külföldön beleértve a székelykeresztúri fiatalokat is, mégsem jutnak előrébb, adósságba verik magukat, ugyanis anyagi biztonság nyugaton sincs. Hitegetik magukat, rossz körülmények között élnek és ha évek múltán sem javul a helyzet, könnyedén beleszürkülnek az emberek ebbe az életvitelbe.

Az amerikai álom már Amerikában véget ér és az ott élőkről elmondható, hogy feszített az életritmusuk, viszont kemény munkával van lehetőség az előrelépésre. Ugyanez elmondható Kanadáról és Angliáról is. Általánosságban elmondható a nyugati országokról, hogy az itthon szerzett végzettség ott nem sokat ér, fontosabb a munkatapasztalat.

Farkas Attila kiemelte, hogy a külföldön szerzett tapasztalatot itthon kamatoztatni a legjobb.  A siker titka, hogy utazás előtt határozzunk meg konkrét, merhető és reális célokat, illetve az itthoni kapcsolatokat tartsuk fent,  érdemes átvenni a pozitív hozzáállást és a toleranciát.

“A változást nem várni kell, hanem annak részese kell lenni.”

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...