csütörtök, 17 szeptember 2015

Kishitűek a tanárok – Fizetésemelés és új bértörvény a láthatáron?

 Tanügyi Szabad Szakszervezetek szeptember eleji értekezletén olyan jól sikerült a leépítések ellen érvelni, hogy egy ezt követő videokonferencián a tanügyi államtitkár megígérte: nem lesznek elbocsátásaok. Sőt, ennél sokkal többet is ígért a minisztérium!
A megbeszélésen részt vett Pop Liviu társadalmi párbeszédért felelős miniszter is, aki az új bérezési törvény tervezetét is előterjesztette. Eszerint a fizetésemeléseket a tanügyben lépésről lépésre vezetik be 2019-ig, és annak eredményeként a friss diplomás, kezdő tanár bruttó fizetése 1946 lej lesz (most 1120), a nyugdíjazás előtt álló káderé pedig, aki megszerezte a fokozatokat, érdemfizetést és egyéb jogosultságokat, 5247 lej. A munkaterv szerint október 30-ig kellene lezárulniuk az egyeztetéseknek a munkaadók, munkavállalók és a kormány képviselői között, amire van is esély, mert 80%-án túl vannak.
 
A tanügyi szakszervezet célkitűzése, hogy a 18 emeletes bérpiramis felső harmadába kerüljön. A 18 emelet azt jelenti, hogy 18-szoros a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb járandóság közötti különbség. Jelenleg a tanári fizetés a 8. emeleten van. A célhoz azonban valószínűleg nem elég a tanügynek a jelenlegi 3,23%-os részesedése a nemzeti jövedelemből – miközben törvénybe van iktatva a 6%, de ez a kormány szerint mellékes. (erdely.ma)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...