Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat július 30-i soros ülésén első napirendi pontként szerepel, az új törvénynek megfelelően, a megye zászlójának ismételt elfogadása. A megyei képviselő testület két változat közül választhat majd, az egyik az, amely jelenleg is ott lobog a megyeházán.
Tamás Sándor megjegyezte, a megye zászlóját 2008-ban fogadta el az akkori megyei önkormányzat, és több mint négy év után indított eljárást ellene Kovászna megye akkori prefektusa, nevezetesen Codrin Munteanu.
– Odajutottunk, hogy a mai nap, az ő megfogalmazásuk szerint, illegálisan lobog Kovászna megye zászlója, annak ellenére, hogy közben sikerült parlamenti többséggel elfogadtatni a helyi és megyei zászlókról szóló törvényt – fogalmazott a tanácselnök. Hozzátette: a kormánymegbízottak ezáltal gyakorlatilag olyan helyzetet teremtettek, hogy nyolc éven keresztül ugyanazzal a problémával kellett foglalkozni, és végül mégis oda jutottak vissza, ahonnan nyolc évvel ezelőtt elindultak.
– Ez a céljuk: lefoglalni az alkotó erőt, elvenni a fejlesztésekre szánt energiákból jó sok lehetőséget. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időkben az igazságszolgáltatást is megpróbálják felhasználni ellenünk, tehát nem csak közigazgatási úton akarnak ellehetetleníteni – hangsúlyozta Tamás, aki szerint jó példa erre Hargita és Kovászna megyék zászlóinak a megtámadása.
(erdely.ma)