Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes látta el a miniszterelnöki feladatokat Victor Ponta lábadozása során. A politikus pártjának székházában igyekezett eloszlatni a személyét érintő intrikákat, és kijelentette, nem kíván Victor Ponta miniszterelnök babérjaira törni.
Az UNPR elnöke megvallotta, nem ért a miniszterelnökséghez, de volt katona létére annál inkább kiismeri magát a nemzetbiztonság területén: "A nemzetbiztonsághoz értek. Megmondtam a munkatársaknak is, be is bizonyítottam, hogy értek hozzá. Nem vagyok jó miniszterelnök, de jó vagyok a nemzetbiztonság területén. Katona vagyok (...), nem kormányfőnek való" – vallotta be Oprea, aki beszéde során többször is jelezte, milyen szakterülethez ért, és milyenhez nem.
Oprea ezzel szemben következetes embernek nevezte Victor Ponta miniszterelnököt, aki csak egy gyenge pillanatában gondolhatott lemondásra,és esetleges utóda megnevezésére (Tăriceanu volt miniszterelnökre gondolt Ponta). Azt is hozzátette a miniszterelnök-helyettes, hogy mindenben támogatja Pontát, hiszen nem véletlenül nevezte korábban barátjának.
(szekelyfold.ma)