A legtöbb esetben balesetek miatt kerül a figyelem középpontjába a szombatfalvi, szűk és forgalmas útkereszteződés, ahol szerda délután ismét két autóbaleset történt: először egy Opel személygépkocsi és egy haszongépjármű ütközött, nem sokkal később pedig ugyanabban a kereszteződésben egy autó hajtott bele egy autóbuszba.
A helyszínen többen is azt állították, közrejátszott a jelzőlámpák meghibásodása, amiről azt is mondták, kedd óta már nem működik.
„Egész pontosan szerda déltől nem működik a jelzőlámpa, az ok pedig elektronikai meghibásodás. A hibát jeleztük már az üzemeltetőnek, ők pedig elmondták, leghamarabb szombatra tudnak olyan alkatrészt hozni, amit cserélni kell. Arra kérjük a közlekedőket, főleg a gépkocsivezetőket, hogy figyeljenek a forgalomra, különösen a gyalogosokra. A táblákat figyelembe véve közlekedjenek” – hangsúlyozta Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója.
(mihir.ro)