szerda, 08 július 2015

Udvarhelyi srác lett Johannis hivatalos fotósa

Elsőként az udvarhelyi sportbarátok figyeltek fel rá, amint alig 15 évesen ott volt szinte minden udvarhelyi sporteseményen, függetlenül ezek fontosságától, s szorgalmasan kattingatott fényképezőgépével. Ma már a román Államelnöki Hivatal hivatalos fotósa.
Egy alig 21 éves fiatal lett Klaus Johannis hivatalos fotósa – futott körbe a hír az interneten a mai napon. Pedig kinevezése nem éppen friss: április elseje óta tölti be a román Államelnöki Hivatal hivatalos fotósának státuszát.
 
Dragoș Asafteiről van szó, akit az udvarhelyiek jól ismernek, 2008-ban – még alig 14 évesen – kezdett feltűnni különböző sporteseményeken, rá egy évre indította blogját, ahol bárki megtekinthette alkotásait. Ezt követően egyre szaporodtak a felkérések magánszemélyek és cégek, szervezetek részéről, 2011-2012-ben több udvarhelyi cég számára szinte az összes fotót ő készítette, egy időben az Székelyudvarhelyi KC hivatalos fotósa volt. Egyre több fotóriportot készített, sőt egész Erdélyt megörökítette – a levegőből.
 
Felsőfokú tanulmányait Bukarestben végezte el, de természetesen a fővárosban sem tette le a fényképezőgépet, jelen volt az utcán, számtalan rendezvényen. A tavalyi elnökválasztás második fordulójában 15 órát töltött az utcán, hogy fotóriporttal adja vissza Klaus Johannis győzelmének történetét, utcai hangulatát. Nem csoda, hogy felfigyeltek rá, április 1-étől – immár hivatalos státuszban – mindenhol ott van, ahol a román elnök megfordul. Egyik legfelkapottabb fotója június elsején készült, amikor a román elnök gyerekeket fogadott a Cotroceni palotában, s a nagy zajongás miatt közel kellett hajoljon egyikükhöz, hogy megértse, mit szeretne a csöppség mondani.
 
Dragoș Asaftei Székelyudvarhelyen született 1993-ban, három évet élt Parajdon, majd Székelyudvarhelyre költözött. Folyékonyan beszél magyarul, és még senki nem hallotta őt rosszat mondani a székelyekről vagy Székelyföldről. A székely zászlóügyben is felszólalt:
 
„Miért zavarna engem vagy téged, románként, hogy Székelyföld zászlaját kitűzzék a térség intézményeire? Miért? Ahogy közöttünk vannak erdélyiek, moldvaiak, olteánok, úgy vannak ők is. Tökéletesen egyetértek egy ilyen zászló kitűzésével. Neamț várán is ott van Moldva lobogója. Az zavar valakit?”
 
– írta blogján a zászlóügy kapcsán Dragoș Asaftei.
(mihir.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...