A két fővárost gyakran összetévesztették a hírességek, például Michael Jackson, Lenny Kravitz, Ozzy Osbourne, az Iron Maiden, vagy a Metallica. 2012-ben az Atletic Bilbao nem kevesebb mint 400 szurkolója Budapestre utazott Bukarest helyett, hogy csapatát bíztassa az Európa Liga mérkőzésen.
Az Iron Maiden bukaresti koncertjét pedig így kezdte: „Köszöntelek, Budapest!” A bucharestnotbudapest.com című internetes oldal számba veszi azokat a művészeket, akik összetévesztették a két fővárost, illetve a honlap látogatói számára lehetővé teszi, hogy megosszák a két főváros összetévesztésére vonatkozó történetüket.
A kampányban részt vesz Magyarország is, a Liszt Ferenc, azaz a ferihegyi Nemzetköi Repülőtéren óriásfeliratokat helyeztek el ezzel kapcsolatban.
(erdely.ma)