A felkészülési idő még múlt évben elkezdődött, rögtön az előző évi Fúvóstalálkozó után, hiszen ahogyan az lenni szokott a művészeknél, mindig valamit tökéletesíteni kell. Ennek eredményeképp ez éven még lelkesebben vetették bele magukat a találkozóba illetve ennek szervezésébe. Nagy Levente beszámolója alapján megtudtuk azt is, hogy a szervezés főként az elmúlt két hónapban volt aktív a programokat és szállásokat illetően.
A program három napot ölelt fel, amelybe azért a viharnak is volt beleszólása, így sajnos a Sóskúton való közös zenélést elmosta a víz, ezzel pedig a találkozó végét hozta el.
A zenészek között azonban még erősebbek lettek a barátságok és új kapcsolatok is szövődtek, ezzel egységesítve a fúvós zenekarok táborát.
Hét zenekar fogadta el a meghívásukat, illetve nyolcadik zenekarként meg kell említeni a szervező Polgári Fúvószenekart 1895-öt is :
Az anyaországból: Ajka Városi Bányász Fúvószenekar Egyesület, és mazsorett csoport
Vajdaságból: Zentai Tiszamenti Fúvószenekar
Székelyudvarhelyről: Udvarhelyszéki Fúvószenekar
Korondi Fúvószenekar
Kápolnási Fúvószenekar
Csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet
Homoródalmási Fúvószenekar
Polgári Fúvószenekar 1895
Valamint megtisztelt jelenlétével és emelte a rendezvény színvonalát a Dalma Dance Club Hungary mazsorett csoportja
Hozzávetőlegesen 250 fúvós zenész gyűlt össze Székelykeresztúr kis városában.
(Palla Csilla)