– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét. Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére. Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrányt? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nem csak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem. Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot. Össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el. Ellenséges magatartásukkal nem csak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk származott. Egyszer talán könyvet is írok erről.
A teljes interjú az Erdélyi Napló március 12-én megjelenő 10. lapszámában olvasható(szekelyhon.ro)
