Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop nem sokkal a baleset bekövetkezte s a vizsgálatok első eredményei után tájékoztatott, a balesetet egy mezőszentmargitai (Kerelőszentpál község) 35 éves férfi okozta, aki ittasan vezetve áttért az út menetirány szerinti bal oldalára a benzinkút közelében, ahol frontálisan ütközött egy Opel márkájú, szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset utáni vizsgálat során a mezőszentmargitai sofőrt alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá, ekkor a műszer 0,82 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki az általa kilélegzett levegőben.
A balesetben a vétlen gépkocsivezető súlyos sérüléseket szenvedett, egy 90 éves utas életét vesztette, másik két utas, egy férfi és egy nő szintén súlyos sérülésekkel került ki a balesetből. Egy ötödik személy könnyebb sérüléseket szenvedett.
A rendőrség folytatja a vizsgálatot a baleset pontos körülményeinek kiderítésére, ugyanakkor bűnügyi vizsgálatot indítottak a balesetet okozó vezető ellen gondatlanságból elkövetett súlyos és halált okozó testi sértések és ittas vezetés gyanújával.
Vasárnap reggelre kiderült – a baleset áldozata a 90. évében járó erdélyi festőművész, grafikus, Kusztos Endre.
Kusztos Endre erdélyi magyar festő és grafikus, a Román Képzőművészek Szövetsége és a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Makfalván született 1925. szeptemberében református kereskedő családjában. Szaktanulmányait a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben kezdte (1949), ugyanitt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet (1955). Mestere Miklóssy Gábor volt. Az Erdőszentgyörgyi Múzeumban dolgozott (1962-65), 1966 óta szovátai, majd kolozsvári szabadfoglalkozású művész. (szekelyhon.ro)