szerda, 04 február 2015

Szerdán döntenek az aligazgatói állásokról

Vezetőtanácsi ülést tart szerdán a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, az esemény fő témája az előírtnál kevesebb osztállyal működő tanintézetek aligazgatói állásainak felülvizsgálata. Tizenkét igazgatóhelyettes megbízása szűnhet meg a megyében.

A tanintézetek működésére vonatkozó, nemrég életbe lépett minisztériumi szabályozás kritériumai alapján szerdán vizsgálja felül a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a szükségesnél kevesebb osztállyal működő iskolák aligazgatói állásait. Az említett szabályozás értelmében nem lehet igazgatóhelyettesi állás azokban a tanintézetekben, amelyek huszonötnél kevesebb osztállyal működnek, illetve tizennyolcnál kevesebbel, amennyiben az iskola bentlakást és étkezdét is működtet. Mint arról már írtunk, az intézkedés tizenkét Hargita megyei tanintézetet érint.
 
„Az 5115-ös miniszteri rendelet alapján a tanfelügyelőség vezetőtanácsának felül kell vizsgálnia ezeket az eseteket, tehát azt, hogy melyik iskolának jár aligazgató és melyiknek nem. Felülvizsgáljuk minden iskola esetét, diák- és osztálylétszám szerint” – fogalmazott kedden Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője. Az viszont még nem tudható, hogy azonnali hatállyal kell-e megszüntetni az aligazgatói állásokat vagy csak a hónap végén kell visszavonni a megbízásokat, erre a tanfelügyelőség jogtanácsosa tesz majd javaslatot az említett szabályozásnak megfelelően. „Annyit tudok, hogy visszamenőleg nem alkalmazható” – mondta a szaktanfelügyelő.
 
A témával kapcsolatban korábban Bartolf Hedvig, Hargita megye időközben lemondott főtanfelügyelője közölte, szeretnék elérni, hogy a tanügyi tárca legalább a tanév végéig adjon haladékot az aligazgatói állások megszüntetésére, de ha ez nem valósul meg, akkor is várnak a félév végéig az átszervezéssel. Waczel Ferenc elmondta, jövő hétfőn kezdődik a második félév, és azoknak az aligazgatóknak, akiknek megszűnik a tisztségük, vissza kell menniük tanítani, hiszen végleges állásuk van. Emiatt valószínűsíthető, hogy az aligazgatói megbízások visszavonására már a hónap vége előtt sor kerül. (szekelyhon.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...