csütörtök, 29 január 2015

Szente B. Levente: Tükörszilánk

Szente B. Leventének egy újabb kötete jelent meg, amely a Tükörszilánk címmel híven tükrözi a benne leírt művek sokrétűségét és különbözőségét. 

Az Író Úr elmondása alapján már régóta kötődött a rövid soros versekhez, amik a haikuk mintájára készültek. A kiadó és természetesen maguk az olvasók is izgatottan várták a Tücsök, Zöld Manó és a többiek című mesekönyv után az újabb kötetet, amiben szavaival bűvöl Szente B. Levente. A kötet fellelhetősége a környező könyvesboltokban, illetve Marosvásárhelyen, ahol a kiadatás is történik. 
A dedikálásokra Februárban lesz lehetőség és azt is megtudtuk, hogy már most hat különböző helyre kapott meghívást az Író Úr. Saját elmondása szerint, Levente maga is hasonlóképpen várja ezeket az alkalmakat, hiszen az olvasókkal való kontakt fontossága mellett, örömmel is tölti el az érzés, hogy az olvasókkal együtt közös világot teremtenek. 
Az író fejében születik meg elsőként az alkotás, a világra kívánkozó vers, regény, novella s miután teret kapott az adott mű, az olvasó is könnyen átléphet abba a szférába, amelyből az Író is inspirálódott. A cím ezt is hívatott volt mutatni, hogy akárcsak a tükörben látott világ, mi is szembe nézhetünk belső szilánkjaink milliónyi darabkájával. 
Szente B. Levente egy kis ízelítőnek azt is elárulta, hogy már most tervben van két új alkotás. Az egyik egy gyermekeknek szóló tanítómese, a másik pedig egy városi legenda köré épülő, misztikus elemekkel átszőtt történet. Reméljük, hogy minél hamarabb a nyilvánosság elé kerülhetnek az új kötetek is. A későbbiekben pedig pontos dátumokat is megosztunk a dedikálás helyszínéről és időpontjáról. 
 
Palla Csilla
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...