„Ördögtől való”
Mint ismert, mivel az állami egészségbiztosítással rendelkezők mintegy tíz százaléka nem kapta még meg a jogosultságot igazoló kártyákat, a kormány korábban a határidő kéthónapos meghosszabbítását tervezte. A kézbesítést a posta végezte, de a címzettek egy részét nem találták meg, vagy azok - vallásos meggyőződésükre hivatkozva - elutasították a kártya átvételét.
Az ortodox egyház több magas rangú képviselője ugyanis "ördögtől valónak" minősítette az egészségügyi kártyát, arra hivatkozva, hogy az állítólag az Antikrisztust jelképező 666-os számot tartalmazza, a román kártya - card - szó pedig visszafelé olvasva ördögöt jelent, és szerintük a nyilvántartásba vétel valójában a szervátültetéseket szolgálja, amivel szemben szintén fenntartásaik vannak.
A háziorvostól is átvehető
A kormányhatározat szerint azokat az egészségügyi kártyákat, amelyeket a postának nem sikerült kézbesítenie, a CNAS megyei kirendeltségén lehet majd átvenni, vagy a családorvos is átadhatja azokat a jogosultaknak az első orvosi vizit alkalmával.
Az egészségügyi kártya egy a bankkártyákkal megegyező méretű és külalakú, mikrocsipet tartalmazó dokumentum, amely digitális formában tartalmazza a biztosított személyi azonosító adatait, s - bizonyos feltételek mellett - lehetővé teszi, hogy a kezelő orvos hozzáférjen az illető kórlapjához és a számára korábban felírt gyógyszerek listájához.
Májustól a biztosítottak már nem vehetik igénybe az ingyenes családorvosi vagy kórházi szolgáltatásokat az egészségügyi kártya nélkül, egyedül a sürgősségi ellátásban tekintenek el a kártya használatától. A kormányfő szerint az új rendszer visszaszorítja majd a korrupciót, hiszen nem lehet majd fiktív egészségügyi szolgáltatásokat elszámolni az állami egészségbiztosítónál. (maszol.ro)