kedd, 27 január 2015

Kisgyerekek haltak meg egy bözödi tűzesetben

Két kisgyerek vált a tűz áldozatává vasárnap este Bözödön. A gyerekeket az anyák hagyták felügyelet nélkül a házban, ellenük gondatlanságból okozott emberölés gyanújával folytatnak bűnügyi vizsgálatot.

Amint a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség szóvivőjétől, Mihai Gagyi alhadnagytól értesültünk, a tűzesettel kapcsolatban délután valamivel fél öt előtt futott be a riasztás az egységes sürgősségi hívószámra. A helyszínre három esetkocsival és egy rohammentővel vonult ki a nyárádszeredai katonai tűzoltó-alakulat és az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltó-alakulat személyzete. A házban levő gyúlékony anyagok miatt a tűz nagy gyorsasággal terjedt el a lakásban, az oltás is meglehetősen nehéz volt, mintegy két órára volt szükség ahhoz, hogy a lángokat teljesen eloltsák. Eközben beesteledett, sok egyéb mellett ez is nehezítette a tűzoltók munkáját. Az oltás közben a tűzoltókat arról tájékoztatták a falu lakosai, hogy a házban feltételezhetően két kisgyerek tartózkodott, akiket nem láttak kijönni. Az oltás befejeződése után – addig ugyanis nem lehetett behatolni a házba, amelynek mennyezete és teljes tetőzete beszakadt – a tűzoltók keresni kezdték a romok között a gyerekeket. Két órába telt, amíg az elszenesedett holttesteket megtalálták.
Az alhadnagy szerint a lakás kigyulladását a kályhából kihullott parázs okozta, ami felgyújtotta a közelében levő gyúlékony anyagokat.
 
Szemtanúk szerint a kétéves kislányt és a négyéves kisfiút a két anya – egyébként nővérek – bezárta a házba, miután elmentek otthonról. Egy falubéli elmondta: amikorra odaértek a szomszédok, a lángok már akkorák voltak, hogy képtelenség volt behatolni a házba, hogy a gyerekeket kihozzák. Az anyák ellen bűnvádi eljárást kezdeményez a rendőrség gondatlanságból okozott emberölés alapos gyanújával, ám előtte pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá őket, hogy megállapítsák, beszámíthatóak voltak-e.
A helyszínen tartózkodó Tar András megrázó mozgóképeket tett közzé a Facebook közösségi hálón a történtekről. (szekelyhon.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...