csütörtök, 15 január 2015

Himnuszrepertoárral, furulyaszóval tiltakozott Hantz

Furulyakísérettel öt ország himnuszát adta elő szerdán Hantz Péter a Kovászna megyei prefektúra előtt, majd feljelentést tett saját maga ellen az intézménynél. 
A tudományos kutató, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagja, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt oktatója magánemberként tiltakozott ily módon a magyarhimnusz-éneklés miatt kiszabott bírság ellen.
 
Az egyszemélyes flashmob keretében elénekelte Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Magyarország himnuszát, majd furulyán többször el is játszotta azokat, hogy meglegyen a prefektúra által említett „intonálás”.
 
A román himnusz eléneklésére csupán azért nem vállalkozott, mert a prefektúra korábbi nyakatekert érvelése szerint amennyiben az is elhangzik, a többi himnuszért sem szabható ki bírság.
 
A figyelemkeltő akcióra nem érkezett reakció a kormányhivataltól, ezért Hantz Péter annak iktatóirodájában megfogalmazott egy beadványt, melyben feljelentette saját magát, kérve: vizsgálják ki, büntethető-e tettéért. „Európai szintű botrány lesz, ha megbüntetnek európai nagyhatalmak himnuszának eléneklése miatt. Viszont ha ezt nem teszik meg, akkor a magyar himnuszért sem büntethetnek” – indokolta az akciót Hantz Péter.
 
A tavaly decemberben leváltott Marius Popică Kovászna megyei prefektus 5000 lejre bírságolta a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetét, amiért tavaly június 4-én az általuk szervezett sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen a résztvevők elénekelték a magyar himnuszt.
 
A volt kormánymegbízott magyarázata szerint ugyanis más állam himnuszát csupán a románnal együtt lehet megszólaltatni, énekelni ugyan lehet, de „intonálni” nem. A bírság tiltakozáshullámot váltott ki, a háromszéki megyeszékhelyen a karácsonyi ünnepek előtt több napon keresztül több ezren álltak ki a prefektúra elé a nemzeti ima védelmében, és többször is elénekelték a magyar himnuszt. (szekelyhon.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...