A projekt egyik legfontosabb célja, hogy minél több helyi diák diplomát szerezhessen és ezáltal könnyebben helyezkedhessen el Székelyföldön – közölte a hétfői székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. Mint mondta, az NSKI munkatársai mérlegelték a MÜTF-központ által 2012-ben kezdeményezett képzés korábbi eredményét, amelyből kiderült, hogy a programban részt vevők közel harminc százalékkal jobban teljesítettek az érettségi vizsgákon a megyei átlaghoz képest. Udvarhelyszéken három településen indult el az oktatás ezen a héten: Székelyudvarhelyen, Szentegyházán és Székelykeresztúron.
„Egyértelműen fontos volt, hogy Székelyföldön is megszervezzük a felkészítőket, ezt a jelentkezők száma is visszaigazolta” – jelentette ki Silló László, a Fidelitas Egyesület elnöke, aki Csíkszereda és Gyergyószentmiklós térségében támogatta a képzések indítását. Az Amőba Alapítvány elnöke, Bereczki M. Barna is túljelentkezésről számolt be a Háromszéken meghirdetett tanfolyamokat illetően.
„A tavasszal indított hasonló tanfolyamhoz képest újdonság, hogy a képzés idejét majdnem duplájára növeltük, 55 órára, ezáltal lehetőség nyílik a tananyag részletesebb kielemzésére” – magyarázta Göthér Orsolya, a projekt udvarhelyszéki koordinátora. A háromórás előadásokat – amelyeket heti egy alkalommal tartanak – két részre osztották, amelyből hatvan percet arra szánnak, hogy a korábban tanultakkal kapcsolatos feladatokat oldjanak meg önállóan a diákok, tanári felügyelet mellett.
„Lényeges az érettségi vizsgákon elért eredmények számbavétele, hiszen abból kiderülhet, hol vannak gondok az oktatási rendszerben. A kisebbség fennmaradása szempontjából elengedhetetlen, hogy például román nyelv és irodalom tantárgyból olyan tanterv készüljön, amely segíti a tananyag minél hatásosabban történő elsajátítását” – magyarázta Szász Jenő, hozzátéve, arra is fontos rámutatni, hogy a problémák forrása a szülők, esetleg a tanárok hozzáállásában, vagy az állam által kialakított rendszerben keresendő. Az összegzett adatok alapján levont következtetéseket eljuttatják a tanintézményekhez. (szekelyhon.ro)