Az új helyi önkéntesek élő könyvekként sorakoztak fel a padok „polcain”. Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület szervezésével mindenki megismerkedhetett az őt foglalkoztató országgal illetve az onnan érkezett emberekkel. Az érdeklődőknek először a regisztrációs asztalhoz kellett lépniük, ahol a „könyvtárosnak” elmondhatták melyik élő könyvvel szeretnének jobban megismerkedni és milyen témában. Ezt követően pedig már olvashatták is a sorokat, amelyet az élő könyvként megtestesített egyén mesélt. Ha valaki megéhezett a sok információ hallgatása közben, a regisztrációs pulton tradicionális ételek várták az „olvasókat”, amelyet az önkéntesek készítettek. A beszélgetés kötetlen volt, s sokakat megmozgatott a kíváncsiság szelleme. Habár a program csupán két órás volt, a témák sokrétűsége így is megcsillogtatta magát. A végén tehát midnenki elégedetten és teli hassal mehetett haza. Az új ismeretek birtokában pedig még színesebbé vált a világ a megjelentek számára.