A program főként arra összpontosított, tudtuk meg a szervezőktől, hogy megismertesse és megszerettesse a fiatalokkal a kézműves mesterségeket, ösztönözze őket, hogy ne forduljanak el a régi, hagyományos dolgoktól, hanem próbálják megőrizni ezeket, tekintsék esetleges szakmaként ezeket a mesterségeket. A középiskolás fiatalok közül inkább 10 és 12. osztályos tanulók vettek részt akik a többek közt kosárfonást, gyogynövény szedés, szalmakalap készítés, sajtkészítés rejtelmeibe nyerhettek betekitést.
A mezőgazdászok egyesületétől megtudtuk hogy a programot a Bethlen Gábor Alap támogatta és terveik szerint hagyományosan minden évben megszeretnék szervezni, hogy tudatosítsák a fiatalok körében a hagyományok ápolását.