hétfő, 06 október 2014

Magyar diákok Székelykeresztúron

Egész héten Székelykeresztúrral ismerkedtek a Magyarországról érkezett diákok.

A Pettkó Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola tanulói az Erasmus pályázaton keresztül jöttek gyakorlatozni Székelyföldre. Négy hétig tartózkodnak az országban, ez idő alatt utaznak még Homorodra és Énlakára. Egy hét múlva pedig ismét Székelykeresztúr fogadja őket. A kiválasztott diákok újabb ismeretet szereznek a lótartás fortélyairól és minden településről, amelyen éppen tartózkodnak. Közben ellátogatnak a helyi nevezetességekhez, megismerkedhetnek a környező erdőkkel és az emberekkel. Továbbá minden nap új információkkal gyarapítják eseményfüzetüket, amelyben különböző kérdések és pontok szerepelnek, konkretizálva a nap történéseit. A kiutazást megelőzően Erdéllyel kapcsolatos előadásokon vettek részt a diákok, hogy a program alatt ezeket az ismereteket tudják még részletesebben megérteni és megtapasztalni. Eddigi élményeik alapján mindannyian élvezik a tanulással egybekötött kirándulást, s alig várják az újabb kalandokat.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...