péntek, 03 október 2014

Megvásárolhatják az elsősök tankönyveit

Csütörtök délelőtt több mint hetvenezer lejes célirányos pénzkiutalást hagyott jóvá az oktatási minisztérium a Hargita Megyei Tanfelügyelőség számára, így megrendelhetik a tankönyveket az idei első osztályosok számára. A másodikosok megkapták a tavalyiakat.

Azt ugyan még nem tudni, hogy mikor kaphatják kézbe a tankönyveket az idei első osztályos gyerekek, de két héttel az iskolakezdés után megrendelheti ezeket a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, ugyanis e célra csütörtökön pénzt kapott az oktatási minisztériumtól. A szaktárca 73 ezer lejes pénzkiutalást hagyott jóvá a tanfelügyelőség számára, ebből mintegy háromezer Hargita megyei első osztályos tanulónak vásárol tankönyveket a tanfelügyelőség. Ez tízezernél is több tankönyvet jelent, ugyanis az idei elsősöknek semmilyen tantárgyból nincsenek tankönyvei – tudtuk meg Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelőtől.
 
Eddig sem ültek a babérjaikon, a tankönyvkiadókkal már korábban felvették a kapcsolatot, ám a megrendeléseket pénz hiányában nem adhatták le – közölte a főtanfelügyelő csütörtökön, néhány perccel azután, hogy a szakminisztériumból megkapták a jóváhagyást a tankönyvvásárlásra kért pénzre. Azt még nem tudni, mikor vehetik kézbe a tankönyveket az elsősök, mint azt Bartolf Hedvig elmondta, ez attól függ, mikorra tudják legyártani azokat a nyomdák. Nem hiszi, hogy a nyomdákban és a kiadóknál sok maradt volna raktáron, így többségében után-nyomott tankönyveket fognak kapni az első osztályosok – fejtette ki a főtanfelügyelő, feltételezve, hogy ez két héten belül történhet meg.
 
A másodikosok régit kaptak
 
A másodikos diákok – akik szintén tankönyvek nélkül kezdték a tanévet – nem kapnak újat, a szaktárca döntése értelmében ők egyelőre a tavalyi másodikos tankönyvekből tanulnak, amíg megérkeznek a végleges tankönyvek. A tavalyi tankönyvek szétosztása nagyjából lezajlott már a Hargita megyei tanintézetekben.
 
Elhúzódott közbeszerzés
 
A tankönyvhiány azt követően alakult ki, hogy a legyártásukra kiírt közbeszerzési eljárás elhúzódott, így nem készültek el tanévkezdésre az elsős és másodikos tanulók könyvei. Az oktatási miniszter a tanév megkezdése után döntött úgy, hogy áthidaló megoldásként a másodikosok megkapják a tavalyi tankönyveket, az elsősök számára pedig után-nyomott tankönyveket rendelnek. (szekelyhon.ro)
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...