vasárnap, 28 szeptember 2014

Mától lépett életbe a módosított KRESZ

Vasárnap léptek életbe a közlekedésrendészeti törvény (KRESZ) módosításai – emlékeztettek szombaton a román lapok. Az egyik legfontosabb újdonság a kiskorúak szállítására vonatkozik. Erről eddig nem voltak egyértelműek a KRESZ rendelkezései.
Kép: capital.ro Kép: capital.ro
E szerint a 3 évesnél nagyobb gyerekek gyerekülés nélkül is utazhatnak az autóban, ha be van kötve a biztonsági övük és nem az anyósülésen ülnek. A három évnél kisebb gyerekek szállításakor azonban kötelező a gyerekülés használata.
Az előírás a tömegközlekedési eszközökre és a taxikra nem érvényes. A törvény azonban tiltja, hogy a három évesnél kisebb, 150 cm-nél alacsonyabb gyerek a taxi anyóülésén utazzon. A fenti előírások megszegéséért három büntetőpont, 450 lejig terjedő bírság jár. A járművezető egyébként köteles figyelmeztetni nagykorú utasait is a biztonsági öv használatára. Ha a hátsó ülésekre fel van szerelve öv, ezek használata szintén kötelező. A rendőrök dolgát könnyíti meg az a módosítás, hogy ezentúl az ittas vezetéssel gyanúsított sofőr vérének pontos alkoholszintjét a szondáztatást követően a helyszínen lévő mentősök is megállapíthatják, nem kötelező ezt a műveletet kórházban elvégezni. Újdonság az is, hogy ezentúl abban az esetben is bevonható a gépjárművezetői jogosítvány, ha a testi sértést vagy halált okozó sofőrt csupán megbírságolják, de nem ítélik börtönre; emellett ezentúl a B kategoriájú jogosítvány birtokosai traktort is vezethetnek a közutakon.(maszol.ro)
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...