szerda, 17 szeptember 2014

Marad a névtelen feltöltőkártya

Alkotmányellenessé nyilvánította kedden az alkotmánybíróság azt a jogszabályt, amelynek értelmében – hivatalosan nemzetbiztonsági okokból – csak személyi igazolvánnyal lehetett volna feltöltős mobiltelefon-kártyát vásárolni.

A jogszabályról az ombudsman kért alkotmányossági normakontrollt a taláros testülettől, amelynek értelmében regisztrálni kellett volna a felöltőkártya- és ingyenwifi-felhasználókat, mivel a kezdeményezést a magánélethez való jog megsértéseként értékelte.
 
A taláros testület többek között arra hivatkozott, hogy nincsenek meg a feltételek a személyes adatok szakszerű tárolására és védelmére.
 
Mint arról beszámoltunk, a kormány április elején fogadta el a vonatkozó jogszabály tervezetét. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter akkor elmondta: a jogszabály hatályba lépést követően hat hónapon belül minden feltöltőkártya-tulajdonosnak regisztrálnia kell, ehhez pedig fel kell mutatnia valamely személyi okmányát, és szintén csak személyi igazolvánnyal lehet majd új SIM-kártyát vásárolni.
 
Cazanciuc közölte, az intézkedés célja a nemzetbiztonsági kockázatok csökkentése. Amennyiben valaki nem regisztrál szolgáltatójánál, az mindaddig megszakítja a szolgáltatást, amíg nem pótolja a mulasztást. A kezdeményezést a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) erőteljesen támogatta.
 
Victor Ponta miniszterelnök árnyalta a képet, mondván: a regisztrációs kötelezettség a jövőre vonatkozik, a bevezetéséről ugyanis a parlamentnek kell döntenie. „Volt egy beszélgetés a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban, ennek megfelelően dolgoztunk ki egy törvénytervezetet, amelyet továbbítunk a parlamentnek. A törvényhozás a vitát és a közvélemény tájékoztatását követően úgy dönthet, hogy a rendszer 2015. január elsejétől működésben lépjen” – mondta a kormányfő.
 
Victor Ponta még tavaly, amikor először fölmerült a lépés lehetősége, arról beszélt, hogy a Legfelsőbb Védelmi tanács (CSAT) még 2012 nyarán, az izraeli turisták elleni bulgáriai merényletet követően döntött a felöltőkártyák tulajdonosainak regisztrálási kötelezettségének bevezetéséről. (szekelyhon.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...