kedd, 16 szeptember 2014

Hagyomány „ízei” a Székely lovastanyán

Újra a tradícióké volt a főszerep szombaton, a Hagyomány „ízei” a Székelylovas tanyán néven hirdetett eseményen. 
Az első alkalommal megrendezett hagyományőrző fesztivál sok ember kíváncsiságát keltette fel, így vendégekben nem volt hiány. Közel ötszázan vettek részt az eseményen, egészen fiatal korosztálytól az idősebb generációig. A szervezők Molnár Csilla és Lukács Gabriella három hetes intenzív előkészület után, végre egészében láthatták munkájuk sikerét. Székelykeresztúr lakosai izgatottan gyülekeztek a Székely lovastanya területén. A délelőtti vásár mindenkit ráhangolt a délutáni fellépők tradicionális előadásaira. A szervezés egy-két nehézségét leszámítva, amelyet csakis a rendezők éreztek, gördülékenyen zajlott a kulturális műsor, így a vendégek is egyik előadásból a másikba csöppenhettek. Az állandó programok között szerepelt a hagyományőrző kézműves vásár mellett a kézműves ház (nemezelés, gyöngyfűzés, hulladék újrahasznosítás), a baranta oktatás, íjazás, szekerezés és a lovagoltatás. Két órától néptáncbemutató volt látható a színpadon, amelyet a Picurpipacsok és a Kispipacsok néptánccsoport előadásában tekinthettek meg a jelenlevők. Rajtuk kívül még felléptek a Forgórózsák, Mákvirágok, Vadrózsák és a Pipacsok néptánc együttesek. Ám nem csak a tánc játszott főszerepet a rendezvények között, hanem a harcművészet is helyet kapott. Az Aikido érdekességeit a Chushikan néven ismert csoport előadásában lehetett megtekinteni. Az ősi magyar harcot, a barantát pedig a helyi Jézuskiáltó székely baranta közösség ismertette.  A sok érdekes program mellett újdonságnak számított a kutyashow, amelyet a Csíkszeredából érkezett Ügyes-Eb Kutyakiképző iskola tartott, illetve a Sepsiszentgyörgyről jött Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatója. A nap végén a hangulatot pedig a Szentábrahámi Gitáriskola diákjai biztosítottak Szász Csaba vezetésével a tábortűz körül ülők között. Többen csatlakoztak az énekekhez és együtt élvezték ennek a csodálatos napnak a lezárását. 
Molnár Csilla elmondása szerint a mostani érdeklődésnek hála, nagy valószínűséggel jövőre is meg fogják szervezni a Hagyomány „ízei” a Székely Lovastanyán tradicionális napot, így lehet, hogy egy új rendezvény kerülhet fel Székelykeresztúr éves programjai közé. 
 
Palla Csilla
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...