Ma már sokan csak ideális nyaralóhelynek tartják Bözödújfalut, a legtöbbünk számára viszont a vízzel elárasztott település a ceausescui falurombolás örök jelképévé vált.
A Maros megyei település gazdag néprajzi hagyományairól, vallási toleranciájáról volt híres országszerte. A víztározó építésének ürügyén a nyolcvanas évek végén kitelepítették az ott élőket, s ezzel eltüntették a több évszázados magyar falut.
Pancsolás a tragédia partján
Az Átjáró csütörtöki adása egy üdülőhelyi idillel indul: vidám strandolók relaxálnak egy hangulatos tó partján. Fokozatosan bontakozik ki a falu tragédiája.
„Nem is lehet kimondani, hogy milyen nagy bánat volt. Mikor költöztünk, végig sírtam – gondol vissza a kataklizmára Kinda Irma, akinek elsőként kellett elhagynia 1988-ban a települést.
A nagyvilágban szétszóródott bözödújfalusiak minden év augusztusában arra áldoznak egy napot, hogy egykori falujuk határában találkozzanak. Idén rossz hír fogadta az összeseregletteket: összeomlott az elárasztott falu utolsó "kőmementója", a katolikus templom tornya is.
Az együttlétet a Bözödújfaluból származó Sükösd Árpád kezdeményezte. Neki köszönhető a „siratófalnak" nevezett emlékhely kialakítása is.
„Ausztriában élek 1975 óta; még jobban fájt nekem az, hogy amikor az ember már haza tudott volna jönni, nem volt hova hazajönnie – emlékezik a távolba szakadt férfi. – A tó alatt van az, ahol én felnőttem." (uh.ro)
Készítették: Fábián Kornélia, Dakó István, Fancsali Levente
Szerkesztő: Orsós Mária
Adás: Átjáró, 2014. szeptember 4. (M1 13.25)
