szerda, 10 szeptember 2014

Egyáltalán nem biztos, hogy Tófalvi Csabát találták meg

Miután hétfőn felröppent a hír, hogy Tófalvi Csaba, a július végén Tusnádfürdőn elveszett korondi fiú holttestére bukkanhattak Sepsibükszád közelében, megkerestük  a Kovászna megyei rendőr-főfelügyelőség szóvivőjét és egy bukaresti magánnyomozó iroda tulajdonosát, akik részt vettek a keresésben.
Egyáltalán nem biztos, hogy Tófalvi Csabát találták meg Facebook.com
Az eltűnt fiú szülei érthető módon nem kívántak nyilatkozni, így Nicoleta Marinhoz, a Kovászna megyei rendőr-főfelügyelőség szóvivőjéhez fordultunk. A szóvivő elmondta, az Olt mentén szétszórodott, oszlásnak induló testrészek és ruhadarabok alapján a szülők nem tudták megmondani, hogy Csabát találták-e meg. Biztos választ a DNS-teszt eredményei mondhatnak majd, azt azonban nem tudni, mikor érkeznek meg ezek, fogalmazott Nicoleta Marin. Hozzátette: a halál okát és idejét is meglehetősen nehéz lesz megállapítani.
A szóvivőt megkérdeztük arról is, miből gondolják egyáltalán, hogy a korondi fiúra leltek rá: "Figyelembe véve, hogy a holttest hímnemű, az a gyanúnk, hogy őt találtuk meg, és fenntartjuk ezt a hipotézist, de nem kizárt, hogy másik személyről van szó".
Laurențiu Florin, a Csaba keresésében résztvevő bukaresti Dante Detectiv magánnyomozó iroda tulajdonosa a maszol.ro-nak elmondta, nem volt a helyszínen, nem tudhatja biztosra ő sem, hogy kit találtak meg. A birtokában levő információk szerint 50 százalék esélyt adhat annak, hogy a korondi fiúról van szó - fogalmazott. Hozzátette: a DNS-teszt eredményeit várja maga is, egy ilyen procedúra azonban általában harminc napig is eltarthat.  (maszol.ro)
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...