péntek, 29 augusztus 2014

Terjed a kéknyelv betegség

Várhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a gazdáknak, miután Buzău megyében kéknyelv betegség jelent meg az állatoknál.
Az állattenyésztők szerint ez visszaveti majd a román szarvasmarha- és juh-exportot.
A kéknyelv betegség először Buzău megyében jelent meg, ahol csütörtökön el is pusztult néhány beteg állat. A Mediafax hírügynökség szerint Buzău megyében összesen 49 fertőzésgóc létezik 12 községben, ahol hetven beteg állatot tartanak nyilván.
Maria Buleandra prefektus közlése szerint 52 szarvasmarhánál és 18 juhnál állapították meg a kórt. A hetven beteg állat közül öt állapota súlyosabb, a többiek a vírus enyhébb változatát kapták el, így akár meg is gyógyulhatnak, ha megfelelő kezelésben részesülnek.
Buzău megye után a betegség a szomszédos Vrancea megyében, majd Prahova megyében is megjelent.
A gazdák attól tartanak, hogy akár teljes állatállományokat is el kell pusztítani, mert a betegséget szúnyogok terjesztik, így könnyen terjed.
Claudiu Franc, a szarvasmarha állattenyésztők egyesületének elnöke szerint amennyiben a fertőzésgócok száma nem nő, akkor is legalább néhány ezer állatot kell megsemmisíteni.
Hozzátette, hogy ősszel a szúnyogok eltűnésével a fertőzésgócok maguktól is felszámolódnak. A tenyésztők attól is tartanak, hogy korlátozni fogják egyes országok a román szarvasmarha- és juhhús importot, így például Romániának a kínai és a törökországi kereskedelmi kapcsolatai is megszenvedhetik a kéknyelv betegséget.
A lázas állapottal kísért kéknyelvűség a kérődző állatok emésztőrendszerét, nyelvét, valamint izomzatát támadja meg. A lázzal, fekéllyel járó fertőzés rovarok útján terjed, veszélyt jelent a szarvasmarha- és a juhállományra, az embert azonban nem fertőzi meg. (uh.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...