péntek, 15 augusztus 2014

Luxuscikk lehet a mogyorókrém

A világ legnagyobb mogyoró-exportőre Törökország. A Fekete-tenger közelében lévő ültetvényeken egy átlagos évben annyi mogyoró terem, amivel a világpiac mintegy 70 százalékát tudhatják magukénak. Az idei azonban nem átlagos év a török termesztőknek.
A kép csak illusztráció A kép csak illusztráció
A március végi fagyok komoly károkat okoztak a virágzó növényekben, amit később tovább súlyosbítottak a jégverések. Ennek következtében mintegy 60%-al emelkedtek a termelői árak, ekkora áringadozást pedig a legnagyobb felvásárlói körnek számító csokoládégyártók nem szoktak lenyelni. A tonnánkénti 6 500 dolláros ár máris 10 500-ra emelkedett.
 
Még nem tudni, hogy pontosan mekkora is a kár, a török termelők 540 ezer tonna körüli termést várnak, szemben az átlagos 800 ezer tonnával. A világ mogyorótermésének körülbelül negyedét felvásárló Ferrero, a Nutella gyártója, az Independent információi szerint már leszerződött a számára szükséges mennyiségre, de arról nem adott tájékoztatást, hogy milyen vételi árat sikerült elérniük. Hasonlóan titkolózik a Cadbury is.
Ők még arról sem hajlandóak beszélni, hogy beszerezték-e a számukra szükséges mogyoró-mennyiséget.
További rossz hír, hogy a mandula és a kakaó ára is az egekben van. (maszol)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...