szerda, 06 augusztus 2014

Kiszámíthatjuk, mennyire leszünk boldogok

Matematikai egyenlet segíthet megjósolni, mennyire leszünk boldogok. Brit kutatók kiderítették, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mennyire jól teljesítettünk valamit, hanem attól, hogy a vártnál jobban teljesítettünk. 
A szakemberek 18 ezer embert érintő, okostelefonos játékra épülő tesztje igazolni látszik az egyenlet alapjául szolgáló feltevést - olvasható a BBC honlapján. 
A boldogság képlete A boldogság képlete
A kutatók elmélete szerint az emberi agy a múltbeli tapasztalatai alapján folyamatosan próbálja megbecsülni, hogy egy-egy kockázatvállalás során mekkora jutalomra érdemes számítani. Éppen ezért azt feltételezik, hogy a pillanatnyi boldogság a jutalommal szembeni elvárások és a tényleges jutalom függvényében alakul - magyarázta a BBC-nek Robb Rutledge, a kutatás vezetője. 
 
Például ha étterembe megyünk, az étellel szembeni alacsony elvárás növelheti a boldogságot, ha jobb ételt kapunk, mint amire számítottunk. Azonban a pozitív elvárások is növelhetik a boldogságunkat, mielőtt még enni kezdenénk az eseménnyel kapcsolatos várakozás miatt. 
 
A matematikai egyenlet felállításakor 26 személy kockázatvállalási szokásait vizsgálták. Az alanyoknak biztos és kockázatos pénzügyi jutalmak közül kellett választani, és közben folyamatosan jelenteni a kutatóknak azt, hogy mennyire érzik magukat boldognak. A 26 személy agyát fMRI-vizsgálatokkal is megfigyelték. Az fMRI kimutatta, hogy az agy két része, a ventrális striátum és az insula köthető leginkább a boldogságérzethez. 
 
Az egyenletet egy játékkal tesztelték, amellyel egy okostelefon alkalmazáson keresztül 18 ezren játszottak. Ugyan a játék jóval egyszerűbb mint a valódi események, Rutledge szerint a játékosok, akárcsak a való életben, azért vállalnak kockázatot, hogy jutalmat kapjanak. Az eredmények a kutató szerint igazolni látszanak az egyenletet, vagyis azt, hogy valódi kapcsolat van a jutalommal szembeni elvárások, a jutalom, és a boldogság mértéke között. 
 
A kutatók szerint az eredményeik felhasználhatóak lehetnek a hangulatzavar és a boldogság tömeges vizsgálatában, valamint hozzájárulhatnak azokhoz a brit statisztikai adatoknak az értelmezéséhez, amelyeket a brit kormány 2010 óta gyűjt. (mti)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...