hétfő, 28 július 2014

Az autonómia ellen dolgozik a román hírszerzés

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) meg kívánja akadályozni a területi autonómia megvalósulását Románia területén – jelentette ki hétfőn George Maior, a SRI igazgatója.

forrás:szh.ro forrás:szh.ro

„Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul” – jelentette ki. Maior egyúttal propagandának nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati tusnádfürdői kijelentését, amelyben azért bírálta a román politikusokat, mert azok nyilatkozataikban nem adják meg a kellő tiszteletet a magyaroknak.

„Az én tisztem az, hogy ez a propaganda nem vezessen operatív intézkedésekhez, azaz területi autonómiához a mi területünkön. A személyes véleményem az, hogy hiba a nemzeti büszkeséget nacionalizmus révén újraéleszteni” – mondta a SRI-vezér az Adevărul napilapnak nyilatkozva arra a kérdésre, hogyan látja Orbán Viktor Romániával kapcsolatos politikáját.

Az ukrajnai válság kapcsán úgy vélekedett: Oroszország neoimperialista politikát folytat, amely újabb hidegháború felé sodorja a világot. Szerinte Moszkva megpróbálja új módon interpretálni a nemzetközi jogot és a nemzetközi biztonságpolitika jelenlegi alapjait. „Egy terület annektálása, még az önrendelkezési jog erőltetett és hamis indokával sem része a 21. századi nemzetközi jognak, két eltérő nézetről van szó, amely feszültségekhez vezet a felek között” – mondta Maior.

A hírszerzés főnöke szerint az ukrajnai válság és az agresszív orosz politika aggodalomra ad okot, mivel lehetőséget teremt „negatív jelenségek” romániai propagálására. Maior szerint a SRI feladata az, hogy ezeknek higgadtan elejét vegye. Úgy vélekedett, a román állam ereje és hírszerzési képességei révén felkészült arra, hogy válaszoljon ezekre a kihívásokra.

Az országot fenyegető nemzetbiztonsági veszélyek között megemlítette a terrorizmust, de a határokon átívelő szervezett bűnözést, a korrupciót és az adócsalást is. Maior szerint ugyanakkor az ország EU- és NATO-tagsága a legfontosabb biztonsági garancia Románia történelme során.

 

A hírszerzés és a politika kapcsolatáról kifejtette: néha tapasztalható bizonyos fokú feszültség, mivel a politikusok gyakran saját politikai hasznukat tekintik fontosabbnak, ugyanakkor a hírszerzés számos politikai, gazdasági, geostratégiai és katonai döntés meghozatalában segédkezett.(forrás:szh.ro)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...