szerda, 23 július 2014

Aszfaltoznak Énlaka felé

Kedden elkezdték az aszfaltozási munkálatokat a 135 és a 136B jelzésű megyei út találkozásától Énlaka felé.

forrás:uh.ro forrás:uh.ro

A beruházás a 136B 3,9 kilométeres szakaszát érinti, a Peszente-tetőtől Énlakán végighaladva a falu kijáratáig

„– A mostani munkálattal Székelyudvarhelyhez kerül közelebb a község, a székely anyavároshoz itt visz a legrövidebb út, ami a turizmus és az ügyintézés szempontjából egyaránt nagyon lényeges. A Segesvár és Székelykeresztúr irányából érkező turisták a munkálat végeztével immár nagybusszal is meg tudják majd közelíteni Énlakát" – köszöntötte az ünnepélyes momentumon megjelenő énlakiakat, etédieket, valamint a községbe érkező vendégeket Szőcs László, Etéd község polgármestere.

Szávai Márton, énlaki nyugalmazott tanító úgy fogalmazott, ha ez az útszakasz ötven esztendővel ezelőtt meglett volna, a település erőteljesebben fejlődhetett volna.

„– Kétezer éve forgalom van ezen az úton. Évtizedekkel ezelőtt az énlakiak sokat küzdöttek azért – és mindannyian bele is pótoltak –, hogy az út járható legyen. Az elmúlt évtizedekben leépült az iskola felső, majd alsó tagozata, sőt az óvoda is. Reméljük, a megépített út segít abban, hogy újraépüljön az évtizedekkel ezelőtt még működő önfenntartó, erős helyi közösség is" – mondta a tanító.

A beruházás összértéke 4 130 000 lej (áfával), ennek 21 százalékát a megyei költségvetésből, 79 százalékát pedig az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) biztosították. A munkálatok magukban foglalják a teljes útszerkezet építését: alapozást, két réteg aszfalt leterítését, átereszek, földsáncok kialakítását, drénezést. A 135-ös megyei út korszerűsítését 2012-ben kezdték el, és előreláthatólag 2014 augusztusában befejezik.(forrás:uh.ro)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...