A 2-5 perces kisfilmekben udvarhelyi embereknek és helyszíneknek kell megjelenniük. Jelentkezni augusztus elsejéig lehet, az angol felirattal ellátott alkotásokat pedig szeptember végéig kell elkészíteni. A pályázatra, amelynek összértéke 13 ezer lej, kisfilmet készítő cégek, illetve civil szervezetek jelentkezését várják. Bővebb információ a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy az SZKA Bethlen Gábor utcai székhelyén kérhető.
szerda, 16 július 2014
Vizes rövidfilmeket vár az SZKA
Környezetvédelmi kisfilmek készítésére ír ki pályázatot a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány.
A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az ember és a víz kapcsolatára, illetve rámutasson, hogy az életünk és a természetünk része a víz, fontos, hogy ezt megőrizzük és átörökítsük- áll az alapítvány felhívásában.
Published in
Hirek