A csoport tagjait a Gázai övezet határán vették át a román hatóságok, majd katonai védelem alatt – izraeli és jordániai területen áthaladva – az ammáni nemzetközi repülőtérről indították útnak őket Bukarestbe.
Az akcióban a tel-avivi és rámalláhi román külképviselet tisztségviselői nyújtottak konzuli segítséget. A csoport hazaszállítása érdekében a román légierő két csapatszállító gépet küldött Ammánba: az első közülük hétfő délben érkezett vissza a Bukarest melletti otopeni-i katonai támaszpontra. A menekülteket Mircea Dușa védelmi és Titus Corlățean külügyminiszter fogadta a repülőtéren.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a román állampolgárok repatriálását Victor Ponta miniszterelnök közvetlen irányítása alatt bonyolították le. A külügyminisztériumban a konfliktus kezdete óta válságstáb működik, amely a külképviseletekkel együtt segíti a bajbajutott, vagy biztonságukért aggódó román állampolgárokat.
Izrael július 8-án hajnalban kezdett hadműveletet a Gázai övezet iszlamista erői ellen, és mozgósított 40 ezer tartalékost. A konfliktusban a legfrissebb adatok szerint 170 palesztin vesztette életét és 1154 sebesült meg.
Az izraeli hadsereg hétfő reggel Asdodnál lelőtt egy pilóta nélküli repülőt (drónt), amely palesztin területről érkezett – közölte a katonai szóvivőség. A tengerpartnál észrevett drónt egy Patriot rakétával lőtték le repülés közben – áll a hadsereg közleményében.
A katonai adatok szerint éjfél óta húsz rakétát indítottak Izraelbe a palesztin fennhatóságú Gázai övezetből, ebből hetet elfogott a Vaskupola nevű védelmi rendszer. A reggel kilőtt rakéták száma mindazonáltal csökkenést mutat az előző napokhoz képest. Az izraeli hadsereg éjjel mintegy negyven katonai célpontot támadott a Gázai övezetben. (szekelyhon.ro)A bukaresti hatóságok egy 84 fős, román állampolgárokból és családtagjaikból álló csoportot menekítettek ki hétfőn a harcok sújtotta Gázai övezetből.
Szétlőtt épület Gázában
A csoport tagjait a Gázai övezet határán vették át a román hatóságok, majd katonai védelem alatt – izraeli és jordániai területen áthaladva – az ammáni nemzetközi repülőtérről indították útnak őket Bukarestbe.
Az akcióban a tel-avivi és rámalláhi román külképviselet tisztségviselői nyújtottak konzuli segítséget. A csoport hazaszállítása érdekében a román légierő két csapatszállító gépet küldött Ammánba: az első közülük hétfő délben érkezett vissza a Bukarest melletti otopeni-i katonai támaszpontra. A menekülteket Mircea Dușa védelmi és Titus Corlățean külügyminiszter fogadta a repülőtéren.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a román állampolgárok repatriálását Victor Ponta miniszterelnök közvetlen irányítása alatt bonyolították le. A külügyminisztériumban a konfliktus kezdete óta válságstáb működik, amely a külképviseletekkel együtt segíti a bajbajutott, vagy biztonságukért aggódó román állampolgárokat.
Izrael július 8-án hajnalban kezdett hadműveletet a Gázai övezet iszlamista erői ellen, és mozgósított 40 ezer tartalékost. A konfliktusban a legfrissebb adatok szerint 170 palesztin vesztette életét és 1154 sebesült meg.
Az izraeli hadsereg hétfő reggel Asdodnál lelőtt egy pilóta nélküli repülőt (drónt), amely palesztin területről érkezett – közölte a katonai szóvivőség. A tengerpartnál észrevett drónt egy Patriot rakétával lőtték le repülés közben – áll a hadsereg közleményében.
A katonai adatok szerint éjfél óta húsz rakétát indítottak Izraelbe a palesztin fennhatóságú Gázai övezetből, ebből hetet elfogott a Vaskupola nevű védelmi rendszer. A reggel kilőtt rakéták száma mindazonáltal csökkenést mutat az előző napokhoz képest. Az izraeli hadsereg éjjel mintegy negyven katonai célpontot támadott a Gázai övezetben.(szekelyhon.ro)