Július 1-jétől kezdődően a cégek naponta kötelesek on-line jelentést tenni, melyben részletesen beszámolnak arról, hogy következő nap mivel foglalkoznak, kik vezetnek. A szigorítás kezdeményezői azt remélik, a változtatások eredményeként megszűnik a feketézés az ágazatban, és nem kerülnek ki az utakra olyanok, akik nem tudnak rendesen vezetni.
Az új szabályozás bevezetését követően körülbelül háromszorosára nő majd a sofőriskolák adminisztratív feladataik mennyisége és egy új eszközt is be kell szerezniük, így a kliensek is többet fizetnek majd a szolgáltatásért. A sofőriskola ára elérheti az 1800 lejt is.(uh.ro)