A gyalogos át akart kelni az úton, amikor egy, a városközpont irányából Csíkszereda felé tartó autós elütötte. A mentősök már nem tudtak segíteni az áldozaton.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője portálunknak megerősítette, hogy a székelyudvarhelyi 68 éves L. E. szörnyethalt a balesetben. A sajtóreferens közölte, hogy a 19 esztendős, szintén helybéli B. Z. autójával Csíkszereda irányába tartott a városközpontból. A sofőr szerint a gyalogos két méterrel az átjárótól akart átkelni az úton – közölte Gheorghe Filip. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítanak eljárást.
Az előzetes vizsgálatokat követően a rendőrségi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy az áldozat szabályosan próbált átkelni az úttesten. Alkoholt sem a sofőr, sem az áldozat nem fogyasztott a tragédiát megelőzően. (szekelyhon)