2018 dec. 12 szerda
Két nap alatt két medvét is elgázoltak az erdélyi utakon
Egyikük nem élte túl az ütközést, a másik állat viszont a baleset után a bozótba húzódott vissza, ahonnan másnapra eltűnt.
2018 dec. 12 szerda
Hargita és Maros megyei települések, ahol majd ingyenes wifire kapcsolódhatunk
Országszerte 224 település kap támogatást az Európai Uniótól arra, hogy közterületeken ingyenes wifit biztosítsanak. Az idén májusban meghirdetett pályázat eredményeit…
Egy személy halálával és több személy sérülésével ért véget az a tömegverekedés, amely az információk szerint „asszonyszöktetés” miatt tört ki…
2018 dec. 11 kedd
Mikor lesznek a karácsonyi hangversenyek?
Szimfonikus hangversenyre került sor december 9-én 18 órától a Székelyföldi Filharmónia hangversenytermében, a budapesti Mohai Bálint fagott szólistát vezényelte a…
2019 aug. 22 csütörtök
Erdélyi Nyári Tábor 2019-ban is
2019 agugusztus 15-18 között az Erdélyi Ifjúsági Egyesület megszervezte a IV. Erdélyi Nyári Tábort középiskolások számára Székelykeresztúron.
2018 dec. 10 hétfő
Hiába lett sokkal olcsóbb a kőolaj, nálunk alig esett az üzemanyag ára
Öt év alatt szinte a felére esett a kőolaj világpiaci ára, ám a romániai autósok jelenleg csak 9 százalékkal fizetnek…