2017 jan. 06 péntek
A történelmi egyházaknak adták a három megyezászlót
Elfogadta Hargita Megye Tanácsa döntéshozó testülete azt az elvihatározat-javaslatot, amely a jogerős ítélőtáblai döntés nyomán a csíkszeredai megyeházáról eltávolított három…
2017 jan. 05 csütörtök
Halálos vonatbaleset Keresztúron
2017 jan. 05 csütörtök
Idén tizenegy szabadnapot kapunk
Emelkedett a hivatalos munkaszüneti napok száma 2017-re, ugyanis június elsején, azaz gyermeknapon sem kell dolgozni mennünk, a munkatörvénykönyv erre vonatkozó…
2016 dec. 21 szerda
Mentor Díj a Tehetségek Gondozóinak
A Közösségért Alapítvány a MOL-lal közösen felhívja a közvélemény figyelmét azokra a tanárokra, nevelőkre, edzőkre, mentorokra, akik tehetséges fiatalokat fedeztek…
2016 dec. 21 szerda
Segíts minket nagyra nőni!
Pontosan egy évvel ezelőtt az Erdélyi Ifjúsági Egyesület partnerségben a Kerekudvar Közösségi Házzal, Székelykeresztúri Kistérség Szövetséggel és a Székelykersztúri Önkormányzattal…
2016 dec. 20 kedd
Kellemes hangulatban telt a 8. Városi Karácsonyi Vásár
Meghitten és hangulatosan ért véget a VIII. Keresztúri Karácsonyi Vásár, szép portékákban gyönyörködhettünk a standokon, a gyerekeket szalmabála-labirintus, vásár-harang, tábortűz…