Le tudnád nekem írni néhány mondatban, hogy mit is takar egész pontosan egy/az írókör?

Az írókör, ahogy a neve is mutatja, legelemibb formájában egy maroknyi embert jelöl, akik kört alkotva osztják meg egymással szövegeiket, gondolataikat saját és egymás szövegeiről, illetve beszélgetnek az írásról úgy általában. A jelenlévők és a foglalkozás orientációján múlik, hogy ezt hogyan dúsítják, milyen plusz témákat, technikákat visznek bele. A hangsúly – ahogy a legtöbb alkotócsoportban – egymás építésén és önmagunk fejlesztésén van, ami a szükséges dicséret mellett jól irányzott kritikán és bensőséges eszmecserén keresztül történik meg.

Honnan jött az ötlet?

Októberben az önkéntességet a gyógynövényes projektben kezdtem és mivel ez csak heti két alkalmat jelentett, felmerült, hogy érdemes volna más elfoglaltságot is találnom. Korábban, még az alapszakos egyetemi évek alatt volt már írókörös próbálkozásom, illetve részt vettem kisebb-nagyobb műhelymunkákon, amiket nagyon szerettem, így adta magát az ötlet.

Kimondhatjuk azt, hogy valami egészen újat sikerült ezzel behozni a keresztúri közösségbe?

Ezt nem az én tisztem megállapítani. Örülök, ha adtam és adok valamit.

Mi volt a konstrukció?

Legeslegelőször bementem a könyvtárba érdeklődni, hogy tarthatnám-e ott az írókört és Badeu Dalmával indult el egy beszélgetés arról, vajon mennyire releváns írókört indítani, egyáltalán volnának-e érdeklődők. Fiatalabb közegben gondolkodtam és ő javasolta, ne plakátokat rakjunk ki, hanem konkrét embereket keressünk meg, ő ugyanis tud három lányról, akiket biztosan érdekelne a foglalkozás. Így történt, hogy egy őszi napon Kendi Csenge Napsugárral, Solymosi Izabellával és Ozsváth Henriettával beindult az írókör.

Mivel teltek az alkalmak?

Első alkalommal a hozott szövegeikről beszélgettünk, azok erős és kevésbé erős oldaláról, általános meglátásokról. Ez nemcsak amolyan „szintfelmérés” volt, – habár szerintem az irodalomban és általában a művészetekben nem szintek, mint inkább párhuzamos alkotómódok vannak, ahol magunkhoz képest tudunk leginkább fejlődni – hanem a szövegeken keresztül betekintést kaptam saját, belső világukba. Nem fogom megállni a hiperventillálást: tehetséges, okos, gazdag képzeletvilággal rendelkező lányokkal dolgozhattam.

Milyen volt a közös munka?

A foglalkozást a meseírás alapozta meg a tiszta nyelvezete, megragadható karakterei, helyszínei és jól alkalmazható szimbólumai miatt. Lépésről lépésre haladtunk, írtunk és beszélgettünk helyszínekről, szereplőkről, cselekményvezetésről, meseindítási lehetőségekről. Szóban még közös mesét is szőttünk, innen is a név, Baba.Rokka: az orosz folklór boszorkánya szövőszéke mellé ül és meséket, történeteket varázsol.

Terveid szerint mi a következő lépés? 

A lányok épp saját meséiket írják, amiket egyenként fogok velük átnézni és korrektúrázni, ha úgy van, szerkeszteni. Örülnék, ha a végleges szövegeket valamilyen hivatalos felületen közzé tudnánk tenni, ezen túl pedig látjuk, hogyan alakul a Baba.Rokka sorsa. Addig is lassan beindul a felnőtteket célzó KÁNYA, de erről később…