A nyelvtanulás nagyon hasznos dolog és a mai világban szinte nélkülözhetetlen legalább egy idegen nyelv ismerete. Bár sokat tanulhatunk könyvekből, filmekből, de nem elég csak innen szert tenni a tudásra. Elengedhetetlen az adott nyelv gyakorlása is, így minél többet beszélünk, minél gyakrabban használjuk élő szóban, annál könnyebben megmarad a fejünkben, és a kiejtésünk is annál jobban finomulhat. Az angol társalgási klub pontosan ezt célt szolgálja. Brigita Čeponytė és Karolin Laas nem tanárok, csak lelkes önkéntesek, akik baráti beszélgetéseken, rövid filmeken és egyéb szórakoztató módokon keresztül segítenek a város lakóinak, hogy fejleszthessék a nyelvtudásukat.
Az első alkalomról Brigita-t kérdeztem:
„Szerintem jól sikerült, több ember jött el, mint amire számítottunk. Remélem, hogy szórakoztató volt a számukra. Nagyon nyitottak voltak és kedvesek. Ez volt az első alkalom, hogy közelebbről találkozhattam a helyi közösséggel. Nagyon jó volt! Több dologgal is készültünk, de nem volt mindenre idő. Az az igazság, hogy nem tudtuk pontosan, hogy a résztvevők milyen szinten állnak angolból, ezért próbáltunk minden szintnek megfelelő feladatokat kitalálni. Összegezve: nagyon érdekes volt, és várjuk a következő alkalmat.”
Továbbra is várnak minden olyan érdeklődött, aki szívesen résztvenne egy jó hangulatú beszélgetésben, játékban, vagy csak meginna egy forrú teát. A részvétel továbbra is ingyenes.
Esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/592839768121773/