Kifutok a Hargitára!

Akiben van kraft és kihívásnak érzi, ne gondolkozzon, hanem fusson!

 

 

Negyedik éve annak, hogy régi álmunkat váltottuk valóra azzal, hogy útjára indítottuk a “Kifutok a Hargitára!” programunkat, amely méltó záró akkordja a túlzsúfolt és felejthetetlen élményekkel teli futószezonnak .
Még a kétezres évek elején egy szűkebb baráti társaság gyakorta futott Székelyudvarhely közeli dombjain, és egyik alkalommal mondhatni viccként merült fel a téma, hogy egyszer milyen szép is lenne kifutni Udvarhelyről a Madarasi Hargita csúcsáig. Akkoriban nagyot nevetett mindenki rajta, hiszen szinte felfoghatatlannak tűnt, hogy fizikálisan meg lehet tenni egy ekkora távot. Ez a baráti társaság azóta is kitartóan futkorászik Udvarhely környék dombjain, hazai és nemzetközi versenyek gyakori résztvevői, sokakat ösztönözve, mondhatni "belerántva" ebbe a mozgásformába, életformába. A több évi futás és tapasztalat elhitette ezzel a társasággal, hogy az Udvarhely - Madarasi Hargita csúcs nem is teljesíthetetlen, még futva sem :), hiszen csakis az elménk szabta határai miatt tűnt valamikor annak.
Legtöbbünknek már nem is a táv teljesítése a kihívás, számunkra egyfajta lelki elégtétel és úgymond örömünnep, hogy az év utolsó nagyobb megmozdulásaként barátaink társaságában futhatunk ki erre a csodálatos hegyre, amely megannyi felejthetetlen élményt nyújt az év során mindazoknak, akik tisztelik és óvják!


A megmozdulásra örömmel várjuk mindazokat, akik kapóak az ilyesfajta kihívásokra, és csatlakoznának közösségünkhöz erre az élményfutásra!
A távot több csoportra oszolva tesszük meg ( a csoportok haladási sebesség szerint alakulnak ki ), helyenként mindenkit bevárva( frissítőpontoknál ). Van lehetőség váltóban is teljesíteni a távot!
A futóesemény önszerveződő, minden fontosabb részletet ( frissítés, csomagok szállítása, étkezés, hazautazás, stb. ) együtt beszéljük meg itt az eseményben!
Legtöbben kint töltjük az éjszakát a Hegyimentő házban, futás után szaunázunk Kobránál a 21 gramm Menedékházban, gyertyafényes vacsora mellett meséljük el ez évi élményeinket, és ki tudja mire futja még az energiánkból :)


FONTOS!!!
Az alábbi táblázat kitöltésével jelentkezz az eseményre, így nagyban megkönnyíted a szervezést:
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1XFaHzRphRk6EfMafZsp2slc_PflZm7Jd0gycCa_iy8w/edit#gid=0

Időpont: 2017 november 18 ( szombat ) 8 óra
Rajt: Székelyudvarhely, Patkó
Cél: Madarasi Hargita csúcs
Táv: 42 km
Szintemelkedés: 1500 m
Részletes útvonal:
http://www.runmap.net/hu/route/2368906-kifutok-a-hargitara/
További infókért nyugodtan pötyögd be és hívj: 0747454236 - Lóri

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...